Feladó: G. Mihályné
E-Mail:
Ezt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript használatát
Üzenet:
51 éves vagyok. Tíz éve küszködöm pajzsmirigy problémával. Mivel alulműködéses betegségem van, hormonpótlás szükséges. Tudvalevő, hogy a hormonpótlás, sajnos súlygyarapodással jár együtt, ami étkezéstől független. Az első időkben mindjárt 15 kg-ot híztam, ami teljesen elszomorított, mert nagyon hiú vagyok.
Éppen egy évvel ezelőtt elkezdtem egy radikális fogyókúrát / káposztaleves /. Nagyon sokat korgott a gyomrom és éheztem is, de szinte csak dkg-ok mentek le. Még annak is örültem!
Nagyon sok vizet ittam és iszom is, hogy elteljen a gyomrom. Közben a párom elkezdte böngészni a pajzsmirigy betegségeket és úgy akadt rá a kókuszzsírra. Nagyon sok véleményt elolvasott, lefordított nekem, angol lapokról. Nagyon meggyőzőek voltak a vélemények, így elhatároztuk, én is beszerzem a kókuszt, és majd meglátjuk. Eltelt a fogyasztásától kezdve két, három hónap, és szinte olvasztotta le a kilóimat. Arról nem is beszélve, hogy a hormontablettát is tudtam negyeddel csökkenteni. A véreredményem is alátámassza a jótékony hatását, mivel a kókuszzsír, stimulálja a pajzsmirigyet. Most 17 kg-al vagyok kevesebb, mint tavaly ilyenkor. Napi három alkalommal fogyasztom, egy diónyi nagyságút eszem, pirítós kenyérre kenve. Nagyon fontos, hogy azért az étkezésre odafigyeljek. Sok gyümölcsöt eszem, és kevés húsos ételt. Én nagyon boldog vagyok, hogy nálam, működik. Teljesen, életem részévé vált a kókuszzsír.
Mészáros Ágnes
Kissné
Szeretnek néhány szót írni, mint kókuszolaj fogyasztó. Külföldön hallottam előszór erről az olajról, egy cukorbetegek fórumán. Mivel nekem is sajnos több betegségem van, felkeltette az érdeklődésemet. Mindenki nagyon dicsérte és meg volt vele elégedve. Nagyon örültek, hogy végre van egy olaj, amit fogyaszthatnak és nagyon jó utána a cukor értékük. Elkezdtem én is utána járni, hogy hol lehet vajon beszerezni. Egy idő után sikerült is felfedezni és izgatottan vittem haza. Hamar megbarátkoztam vele, mivel semmilyen mellékíze nincsen. Sütök és főzök vele. Kenyérre kenve is nagyon finom, azóta nem használok vajat, csak a szúz kókusz olajat. Lehet lekvárt is kenni rá, nagyon finom.
Fürdés alkalmával, pedig a hajamra is kenem, rajta hagyom egy darabig, majd hajat mosok. De az arcomra is rendszeresen használom.
A székrekedés problémám is megoldódott a szúz olaj használatával. Úgyhogy az én véleményem az, hogy ez a kókuszolaj egy "CSODA".
Bátran buzdítok mindenkit, beteg és nem beteg olvasott, hogy rendeljen ebből a csoda olajból, próbáljak ki és használatával hozzájárulnak az egészségük fenntartásához.
Tisztelettel Kissné
Tisztelt Karácsony György!
Egy ismerősömtől hallottam az Omega zsírsavak jótékony hatásáról. Az interneten böngészve találtam a weblapjukra. A lányom először nagyon idegenkedve fogadta a terméket (Omega 3-6-9), mivel az íze nem nevezhető kellemesnek. Szerencsére sikerült rábeszélnem a fogyasztására. Már a 2. üveg végénél tart, és azt tapasztaltam, hogy könnyebben veszi az iskolai akadályokat, jobb osztályzatokat kap az óta. Remélem, ez a tendencia a továbbiakban is megmarad!
Üdvözlettel: A. Ilona
Feladó: Dr N. Balázs
E-Mail:
Ezt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript használatát
Üzenet:
Az eddig szedett statinok soha nem voltak olyan eredményesek, mint az említett Perfect Balance. Jelenleg 4.8 a choleszterinem.
E-Mail:
Ezt az email címet a spamrobotok ellen védjük, megtekintéséhez engedélyezze a JavaScript használatát
Csak pozitiv tapasztalatom van.Kis unokamnak sok sok kis szemölcsök voltak a testen születese után, és mikor el kezdtük minden nap alaposan be kenni, és még a furdövizebe is tettunk, mindegyik teljesen elmúlt nyomtalanul.A kokusz zsir csodat tett vele.
Ilona
Kedves György! Az interneten kerestem rá legelőször a candida gomba leküzdésének lehetőségeiről. Ha jól tudom kb. 2 hónappal ezelőtt aug. 28.-án küldtem el Önnek az első megrendelésemet. Nem voltam benne bizonyos, de a mellkasomon havi rendszerességgel jelentkező gyulladásos elváltozás utalt a gombás fertőzés eshetőségére. Korábban rendszeresen szedtem gyógyszereket, antibiotikumokat ízületi problémára és léguti ferőzések leküzdésére. Azt sem értettem, hogy miért nem tudom tartani a megszokott testsúlyomat, miért vannak a szokatlan lerakódások a derekam körül. Képzelheti, elég kétségbeesve kerestem a megoldást a problémák kezelésére. Egyik ilyen kísérletnek indult az Ön által ajánlott természetes alapú készítmények kiprópálása. Kezdetnek a Perfect Balance és a kókuszzsír keltette fel a figyelmet. Az ajánlásokat figyelembe véve keztem el szedni a kapszulákat és kezdtem el főzni kókuszzsírral. Ez utóbbit kentem a bőrömre és hogy egyszerűen fogalmazzak bevettem, mivel nem volt semmi kellemetlen a ízében, és annyira lágyan olvadt a számban. Most jön a lényeg :-) : Számomra szinte sokkoló, ahogy most nyilatkozhatok az eredményről! Még mindig nehéz elhinnem, hogy a hosszú éveken át gondot okozó gennyes elváltozások már a megjelenésük alkalmával kezelve fokozatosan visszahúzódtak, most meg már nem is jelentkeznek a bőrömön. A hajamból eddig havonta vágatnom kellett, mert töredezetté, élettelenné vált a vége, most pedig azóta hagyhatom nőni, nem kell mindig sokkal rövidebbre vágatni! Ezen felül az arcbőröm megújult és most már a testem egész felületén sem jelentkezik bőrpír, ha befekszem a szoláriumba. Egyáltalán nem ég meg, sőt egyszerűen csak szépen lebarnul, ha előtte a kezem melegétől megolvadó zsírral bekenem! Sokkal hatékonyabbá vált az emésztőrendszerem működése, amivel, gondolom, a derékbőségem csökkenése is összefüggésben van. Remélem, az ízületi gyulladásokkal kapcsolatos panaszaim is fokozottabban enyhülnek majd!
Köszönettel: Helga
Kedves György
52 éves férfi vagyok és 15 éve cukorbetegséggel, és magas vérnyomással küzdök
3 hónapja megismertem a kókuszzsírt és úgy gondoltam, hogy a gyógyszeres kezelések és diéta mellett kipróbálom az eddig ismeretlen kókuszzsírt.
Lecseréltem az eddig használt étolajat és az ételeimet kókuszzsírral készítette el a feleségem. Már az első étkezés után észrevettem hogy az eddig mindig megugró glikémiás indexem alacsony maradt. Azóta is csak kókuszzsírt használok és minden étkezés után alacsony marad a glikémiás indexem.. Azt is észrevettem, ha túllépem, az előirt diéta mennyiségét vagy szükségből más zsírral készút ételt eszem segítségemre, van a diétámban a kókuszzsír. 1-2 evőkanál kókuszzsírt megeszem az étkezés után és a glikémiás indexem, hamar normalizálódik, tehát nagyon hatásos étkezések után is. Emellett Nagy örömömre 3 hónap alatt 1,5 kg-ot fogytam. Külsőleg is használom. Betegségemből adódó állandósult sebeim és bőrbetegségeim amit évek óta nem tudtam megfelelően kezelni, csodálatos módon elkezdtek gyógyulni.
Magas vérnyomásom kezelésére az Omega 3-6-9 tartalmú Perfect balancot próbáltam ki. Étkezés elött és után naponta 2x egy evőkanállal fogyasztok. A betegségem miatt rendszeresen mérem a vérnyomásomat és örömmel tapasztaltam, hogy pár napon belül a vérnyomásom elkezdett csökkenni most már a normális szint közelében van. Az is öröm számomra, hogy a használata hatására az állóképességem és a koncentráló képességem is javult
Köszönöm üdvözlettel: Robi
Üzenet:
1 hónapja főzök kókuszzsírral a máj és epebetegségekkel küszködő lányomnak, aki eddig semmilyen zsírt nem tudott megemészteni. Mostanra hízott és az energiája a többszörösére nőtt. Szinte visszaköltözött belé az élet.. Számára megváltás a kókuszzsír.
K Gyere...nné
Üzenet:
Hálás vagyok, amiért a honlap segítségével megismerhettem a kókuszzsír számos csodálatos hatását. 9 hónapos kislányom egy vírus miatt kórházba került, végig vele voltam a fertőző osztályon, éjjel-nappal kókuszzsírt ettem,többet, mint korábban, a családomban rajtam kívűl mindenki beteg lett, csak én nem és a kicsi is gyorsan felépült, mert az anyatejből ő is hozzájutott. Pajzsmirigy aluműködésem van, állandóan fáradt voltam, nem tudtam megszabadulni a kilóktól, most friss vagyok és már 5 kilóval kevesebb.
Név: S Dorottya
Tisztelt Karácsony György!
Egy ismerősömtől hallottam az Omega zsírsavak jótékony hatásáról. Az interneten böngészve találtam a weblapjukra. A lányom először nagyon idegenkedve fogadta a terméket (Omega 3-6-9), mivel az íze nem nevezhető kellemesnek. Szerencsére sikerült rábeszélnem a fogyasztására. Már a 2. üveg végénél tart, és azt tapasztaltam, hogy könnyebben veszi az iskolai akadályokat, jobb osztályzatokat kap az óta. Remélem, ez a tendencia a továbbiakban is megmarad!
Üdvözlettel: A. Ilona
Köszönöm a segítségét, mellyel stabilizálódott az egészségem, fogytam másfél év alatt közel nyolcvan kilót, és 32.-ről lement a vércukorszintem 4.8-572 közé.
tisztelettel: N. László
Név: B Anikó
Üzenet: Én mindenhez használom már a kókuszolajat.Már nincs is itthon étolaj.Ugyanúgy készítek rántást, vagy sülthúst mint eddig.Lángosom sem tocsog a olajban.És valóban könnyebb az emésztés.
Név: G Mária
Üzenet: Nagyon köszönöm az értékes tájékoztatásokat, négy hónapja használom a kókuszzsirt, és egyéb termékeket a változás leirhatatlan.
Név: Ts Zsófia
Üzenet: A Jakab doktor kókuszát használom,mert eddig nem ismertem az önét. Egy kedves ismerősöm ette!, és két hónap után a cukrát levitte 14,5-ről 6,5-re!!!!!!!!
Kedves Karácsony úr!
Olvastam e-mailben érkezett levelét a Miért nem fogyok cím szó alatt?. Meg kell vallanom jót mosolyógtam a kérdésen!
Én körülbelül 6 hónapja kezdtem el használni napi szinten. Először csak főzéshez most már sütéshez is csak kókusz zsírt használok.Ezt én egy valódi csodaszernek tartom! Sokan sajnos még nem ismerik! Ezek az emberek nem tudják hogy mitől fosztják meg magukat.Semmi más zsiradékot nem használok,ahol esetleg olaj kellene mint pl.saláta önteteknél ott folyékony halmazállapotúvá langyosítom és kész az olaj. Nem melegítem túl éppen csak keverhető állapotú legyen. Férjem II-es típusú cukorbeteg 2 éve regisztrálták nála.Azonnal Inzulinra állították, napi 40 egységgel. Napi 3x szúrta magát. Most ott tartunk hogy a 40 egység helyett napi 20-26 egységet ad és csak 2x. A vércukor szintje 5,8-6,9 között van. Mind kettőnknek a testsúlya csökkent. Az étrendjét teljesen kifordítottam, ugyanis több helyről" mazsoláztam" diétákat. Ezeket öntöttem egybe és valami csodálatos a javulás! SEMMI SZINTETIKUS GYÓGYSZERT NEM SZED CSAK A NAPI INZULINT !!! EZT IS ADDIG AMÍG SZÜKSÉGES! Én a szénhidrátot teljesen le redukáltam oly módon hogy a kenyeret liszt nélkül készítem lenmagpehelyből. Süteményeknél lisztet darált mogyoróra és amarántra váltottam , a krémeket kókusz zsírral és rizsliszttel készítem. Nagyon sok zöldséget salátát fogyasztunk.NEM ÉHEZIK ÉDESSÉG IGÉNYE KIVAN ELÉGÍTVE, ÉTRENDJE VÁLTOZATOS. MIND KETTŐNKÉ ! Csak azért írtam férjem nevében, mert sajnos a betegség illetve állapota miatt ismertem meg ezt a csodaszert.
Üdvözlettel Sz. Rita.
Név: B Katalin
Üzenet: Én jelenleg házi testápoló készítéséhez használok kókuszolajat, de a konyhámba is ott a helye
Név: K. Andrea
Üzenet: Elégedett vagyok a kókuszzsír használatával. Nagyon jó palacsinta alá, tepsi kikenéséhez, süteményekre bevonat készítéséhez.
Név: V. kriszta
Üzenet: Nagyon sok pozititv dolgot tudnék mesélni a kókusz zsir hatásáról,mivel egy igen hosszadalmas betegségen vagyok tul.Antioxidáns hatását messzemenőleg tudom ajánlani azoknak,akik nem szivesen kapkodják a gyógyszereket.Nekem sokat segitett a szürt és a sima zsir és akkor még nem is irtam az omega hasznos hatásáról,hogy a lehető legjobb értisztitó ami ugye fontos az emberi szervezett számára.Ha valaki ugy érzi nincs rá szüksége-ez fiataloknál előfordul,azoknak megellőzésre ajánlott.Sajnos a fiatalság csak átmeneti állapot.Ez az én személyes tapasztalatom:agymütét és sok sok betegeskedés után.Üdvözlettel:Kriszta
Név: N. Ágnes
Üzenet: :P Nagyon sok értelmetlen és értéktelen levelet kap az ember, de ez egy nagyszerű! Nagyon örülök, hogy a nővérem által pár héttel ezelőtt megismerhettem. Valami olyan újat adott az életemben, ami nem arról szól, melyet már százan százféleképpen leírtak. A kókuszzsírt azóta többféle módon használom. Fantasztikus. Köszönöm.
Cs. Mária
Üzenet: :)
Nagyon köszönöm, hogy megismertette velem a kókuszzsírt.
Üzenet: Üdvözlet Mindenkinek !
Mióta olvasója vagyok az oldalnak egyre több hasznos információval gazdagodtam. Igyekszem átreformálni családom étkezését is.Azóta birtokomba jutott egy nagyszerű könyv is a paleolit táplálkozásról amibe nagyon is bele illik a kókusz mindennemű felhasználási formája. Nagyon köszönöm. Margó:)
Üzenet: Kedves György!
Nagyon hasznosnak tartom hírleveleit, mivel így értesülhetünk olyan fontos dolgokról, amikről nem biztos, hogy valaha is szembesülhetünk ebben az eltorzult, pénzéhes világban. Sajnos kevé
Ajánlja ismerőseinek... |